Egy új honlap megrendelésnél, a megrendelővel közösen meghatározzuk a weboldal célját, célközönségét, és a leglényegesebb, hogy kinek mit adjon el a honlap. (Eladásról külön bejegyzés készül)
Példa:
Céges honlap készítésnél a szolgáltatásokat egyeztetjük, majd a szolgáltatáshoz kapcsolódóan meghatározzuk a menüpontokat, és a menüpontok tartalmait. Ezt követően, ha nincs céges arculat és logó, akkor meghatározzuk, hogy milyen a színvilág, amit szeretne a megrendelő (ha a megrendelő által elképzelt színvilág nem megfelelő, őszintén elmondjuk a véleményünk és mutatunk egy olyan utat, ami mindenkinek megfelelő). Majd a logótervezéshez megbeszéljük, hogy a logó milyen legyen, kérdéseket teszünk fel, majd ezek összegzésével látványtervet készítünk.
A látványterv bemutatásával közösen átnézzük, és ha szükséges javítunk, változtatunk. (Gyakorlat alapján, eddig a jól meghatározott elképzelések mentén készült terveinket elfogadták, apróbb változtatások mellett)
Ezután a honlap grafikáját készítjük el, ami az előre egyeztetett tájékoztatás alapján történik.
A grafika úgy készül, hogy vázlatot készítünk minden menüpontról, a tartalmaik kialakításáról, és ezt követően Photoshop segítségével megtervezzük azt. Ezután elküldjük a megrendelőnek, és az általa kért esetleges változtatásokat elvégezzük.
Ezt követően a terveket PSD – formátumban előkészítjük, majd a grafikai elemek felhasználásával leprogramozzuk a honlap kinézetét.
Mikor ez elkészült, a megrendelő által kért admin felületet hozzá kapcsoljuk (programozzuk). Ezután feltöltésre kerül egy teszt verzió, amin leellenőrizheti a megrendelő, hogy minden megfelelően működik.
Tesztelés után feltöltjük a tartalmát, majd beállítjuk a Google számára a keresőszavakat, meta adatokat.
Ezzel el is készült a megrendelő által kért egyedi honlap.
Mitől egyedi?
Attól, hogy nem letöltött Joomla, wordpress, és egyéb ingyenesen letölthető témából készült, hanem a megrendelő elképzelései alapján egyedileg, külön grafikai tervezéssel és leprogramozással.
Ennek az előnye, hogy bármilyen változtatás, fejlesztés megvalósítható úgy, ahogy a megrendelő kéri. Egy sablon, soha nem lesz egyedi, kicsit lehet alakítani, hogy annak tűnjön.
Milyen változtatás?
Például, ha a nyitóoldal szerkezetén szeretnénk változtatni, nincs más teendő, csak egyeztetünk a megrendelővel, hogy mi az, majd készítünk hozzá egy grafikát (új nyitóoldalt) és azt átprogramozzuk. Vagyis, az egyedileg készített weboldalakkal rugalmasan és könnyen lehet dolgozni, alakítani, fejleszteni.
Vagy szeretnénk a honlapunk mögé egy határidő naplót, nyilvántartó programot készíteni, azt is mindenféle akadály nélkül el tudjuk készíteni.
Van, hogy megkérnek egy wordpress és egyéb oldalak javítására, amiben segítünk, csak azt tudni kell, hogy amint jön egy frissítés és az nincs megfelelően feltéve, akkor elcsúszik, nem úgy működik, használhatatlan lesz. Vagyis a javítására költött pénz felesleges volt.
Senki ne értse félre, ez nem a sablonos honlapok ellen szól, mert vannak cégek, akiknek megoldás lehet az online megjelenésre. És vannak keretrendszerek, azoknak a moduljaik jók, csak azok egy meglévő sémára épülnek és nagyon nehéz egyedire alakítani, vagy nem is lehet.
Ezért határoztuk el, hogy mi olyan oldalakat készítünk csak, amik teljesen egyedileg az ügyfeleink igényeihez és a későbbi fejlesztési lehetőségeihez igazodnak.
Az egyedi honlapok elkészítése nem az olcsó osztályba sorolható, de mi nem fogunk olyan ingyenesen letölthető sablonokból honlapot készíteni, amellyel becsapjuk és félrevezetjük az ügyfeleinket, hogy ők egyedi honlapot kapnak.
Szerző:
Szabó Zoltán